Belevillámlik elmémbe, szemem elé.
Felvillan egy kép és egy szép elmék.
Mintha érezném a levegőbe, emlékezne orrom.
Mintha megfagyott volna, feledni nem akarom!
Az az izgalom, akkor fel se tűnt,
hihetetlen az, mert csak úgy eltűnt!
Azt hittem, hogy nem érzek akkor semmit se,
az egy nap ami nem jelent semmit sem!
Fehérbe burkolózva, vacogott a város.
Minden lics-locs, nedves és sáros.
Itt az az illat, a tél hideg illata,
ami megmaradt, ami az emlékezést okozta!
Feltámasztotta s régi érzéseket,
fájó sebeket szaggatott-tépett!
Előcsalta a veszteség érzését,
ami megbélyegzi az emlék értékét.
Az az emlék ami volt, ami nincs már,
a hely melytől rettegek, félek tán.
Nem akarok feledni, de szenvedni se!
fázni fogok a téli szélbe, mert nincs ő se!