Szia!

Hosszú, hideg és egyedül didergek,
Magamban, a nagy űrben, itt benn.
De jól is van ez így, egymagam, biza jól!
Hisz senki nem értheti, agyam mit gondol.

Kitörölném a rosszat, csak a jó maradhatna,
De akkor újra egy magam lennék a négy fallal,
Az emlékekkel egymagam, magammal.
Űrben vagy bűnben, megmarad minden amit tettem.

Félek az élettől, a szótól, félek a naptól,
Attól melyben magam elkáróztatom.
Nem pokol lángja égeti porrá testem,
Hanem az űr felemészti lelkem.

Pusztulásom nem a tör a hátamban,
Saját magam áldoztam magam javára.
Beletemetkeztem a rossz érzésekbe,
Bele mélyen, a nagy ürességembe.

Az űrbe, a semmibe, megvakulva,
Némán és hallatlanul magamba,
Egymagamba omolva, darabokra törve,
Szakít cafatokat ki belőlem apró tőrrel.

Az ürességem köré szép nagy falakat,
Ne láthassa senki, mert túl nagy falat.
Magamban gondolom, saját magam a gondom,
Saját magam harcolok, saját magam hibáztatom.

Félek, hogy veszítek, újból padlón leszek;
Köszönök neki, s még egy darabig ott fekszek.
Gondolataim, érzéseim között teszek-veszek,
A jóra és a rosszra egyaránt rá lelek.

Üresebb minden, amióta jóban félek.
Az üres falak közé semmit be nem engedek.
És ennek ez a természetellenes rendje,
Mert egyszer minden fal megreped.

Megreped, behatol a szomorú szeretet,
Mert hát ez is a halál komédiája.
Vész után játszd csak a szereped,
Ez az űr lehet életed légzsákja.

Hosszú és hideg, inkább egyedül didergek.
Magamban, a nagy űrben, itt benn.
De jól is van ez így, egymagam, biza jól!
Saját magam őrülete magam vagyok.

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat