Óh, drága jó apám,
miért hagytál árván?
Miért mentél oly messze?
Mit rontottam-tévedtem?
Óh, drága jó apám,
ha tudnád mennyire rossz ez a világ.
Ha tudnád mennyire bánt.
Ha itt lennél megvigasztalhatnál.
Óh, drága jó apám,
nem is tudod milyen rémisztő,
nem is tudod milyen a világ,
melyben engem árván hagytál.
Óh, drága szerető anyám,
Miért nem voltál mikor bántott a világ?
Miért hazudtál szépet, úgyis elfelejteted?
Kellene a támasztó szavad, hamis az ajkad.
Óh, drága szerető anyám,
Altattad szemem hazug szavakkal, nyugtatál békés hanggal.
Tudom nem ellenem volt csak értem, de én így is féltem.
Mit rontottam-tévedtem, hogy ily sorsra ítéltetem?
Óh, imádott nagymamám,
miért van az, hogy veszni soha se hagytál?
Miért te vagy a támaszom, nem pedig anyám?
Miért törődtél, miért nem hagytál árván?
Óh, imádott nagymamám,
köszönöm, hogy itt tartottál.
Köszönöm, a néma hallgatásod.
Köszönöm, szerető pillantásod.