Mennyire hazug arcomon a mosolyom,
leplezni is alig tudom bánatom.
Legszívesebben sírnék toporzékolva,
értse meg a világ, nem vagyok jól ma.
Kételyek közt, bánatba fulladtam,
szörnyű tettnek nyomára akadtam.
Én rontottam, hibáztam nagyot,
a múltat ki nem javíthatom!
Feladnék mindent, nem láttok kiutat innen,
félek, rettegek, vágyok rá, már mindegy...
Képtelen vagyok belenyugodni, öt akarom,
ölelni szorosan, míg el jön a halálom.
Reggeltől napestig, reménykedem, hogy ma...
De most se jön vigaszt nyújtó szava.
Csak játszik, nem csak én vagyok sebzett!
Érte adnám mindenem, legértékesebb kincsemet.
Gyötrődőm, pusztítom ön magamat...
Csonka a lelkem, bocsánatodért esedezem.
Borzasztó érzések ezek, melyek megrémisztenek,
ne hagy el végleg, ne ez legyen a végzet!